Kínában landolt a hétcolos Samsung Galaxy TabQ

Farkas Norman, 2014. július 29. 15:00

A június elején Galaxy W-ként felbukkant Samsung táblagép Galaxy TabQ néven megjelent a kínai piacon. A hétcolos kijelzővel szerelt, telefonként is használható készülék hamarosan egyéb régiókban is hódításba kezdhet.

Június elején jelentek meg az első pletykák a dél-koreai legújabb óriásmobiljáról, ami a szaksajtóban Galaxy W néven vált ismertté. Később az FCC-nél is felbukkant a telefonálásra is alkalmas, 7 hüvelykes kijelzővel felvértezett készülék, ami észak-amerikai premierre utalt. Most egy csavarral folytatódik a történet, hiszen ugyanez a tablet most megérkezett a kínai piacra, csakhogy nem Galaxy W, hanem Galaxy TabQ néven.

Az újdonság mérete miatt inkább tekinthető táblagépnek, mint okostelefonnak, de sokak számára előnyt jelenthet a kiterjesztett funkcionalitás még akkor is, ha nagyon furcsán mutat egy hétcolos masina az ember füléhez szorítva. Persze ezt a ciki helyzetet könnyen ki lehet küszöbölni egy Bluetooth headsettel, s valószínűleg a felhasználók zöme él is majd ezzel a megoldással.

 

 

 

A Galaxy TabQ főként a multimédiás tartalmak fogyasztására lett kihegyezve, amihet bőven elegendő teljesítményt nyújt a burkolata alatt lapuló hardver. A gép meghajtásáról egy 1,2GHz-es, négymagos processzor (állítólag Snapdragon 400, de ez még nincs megerősítve) gondoskodik, amit WiFi, GPS (+GLONASS) és Bluetooth 4.0 modul, valamint 3200mAh kapacitású akkumulátor vesz körül. Az előlapon egy 7 hüvelykes, 1280 x 720 pixel (HD) felbontású érintőkijelző terül el, ami fölött egy 2 megapixeles kamerát találunk, mely jó szolgálatot tehet, ha videocsevegésre kerül a sor. A hátlapon egy 8 megapixeles kamera csücsül, LED villanó társaságában.

A Galaxy TabQ két változatban jelent meg Kínában: az SM-T2558-as modell kifejezetten a Chine Mobile számára készült, míg az SM-T2556 jelű kiadást a China Unicorn forgalmazza.

 

 

[Forrás: IntoMobile]