Június 24-én indul a Windows Phone 8.1 frissítés terjesztése

Farkas Norman, 2014. május 13. 10:18

A friss hírek szerint június második felétől világszerte elérhető lesz az áprilisi BUILD 2014 konferencián leleplezett Windows Phone 8.1 rendszer a korábban kiadott, Windows Phone 8 alapú készülékekre.

A számos újítást és javítást tartalmazó Windows Phone 8.1 már áprilisban bemutatkozott a nagyközönségnek, de széleskörű elterjedése még várat magára. Az új rendszer előnyeit a Nokia Lumia 630-at vásárlók élvezhetik elsőként, a friss infók szerint pedig a szintén WP8.1 köré épülő Lumia 930 csúcsmodell piaci premierjével egyidőben – június 24-én – elérhetővé válik az OS szoftverfrissítés formájában a korábbi készülékekre, melyek az előző generációját (WP8) futtatják. Ettől az időponttól a szoftveróriás 36 hónapig, azaz 2017 július 11-ig vállalja a rendszer támogatását, ami további frissítéseket és hibajavításokat jelent.

 

 

A Microsoft közleménye alapján az összes Windows Phone 8 alapú készülék alkalmas az új rendszer futtatására, de ettől függetlenül nem biztos, hogy mindegyik meg is kapja a frissítést. Ennek oka, hogy a szoftvert az adott készülék gyártójának és az azt forgalmazó szolgáltatónak is jóvá kell hagynia, figyelembe véve azt is, hogy egyes szolgáltatások működéséhez megfelelő hardveres támogatás is szükséges.

Az immár a Microsoft tulajdonát képező Nokia korábban bejelentette, hogy minden újgenerációs Lumia modellre megérkezik az update, tehát az már biztos, hogy jól indul a nokiások nyara. A többi gyártó eddig nem nyilatkozott a frissítés elérhetőségéről.

 

 

 

 [Forrás: Phone Arena]