Pebble Steel – fém köntöst kapott az óra

Farkas Norman, 2014. január 10. 14:30

A CES 2014 során mutatkozott be a Pebble okos karóra új generációja, mely fém burkolattal kezdi meg hódítását. A hasznos és elegáns kiegészítőre január 28-ig lehet előrendelést leadni.

A Pebble üde színfolt volt a Kickstarter projektek között, melyre rengeteg ember felfigyelt, s nyújtott támogatást a megvalósítására. Így nem sokkal később piacra is került az iOS és Android rendszerű készülékekkel kompatibilis, e-Ink (elektronius tinta) kijelzős kütyü, mely megjelenése óta számos újítással gazdagodott. A Pebble-hez készülő szoftverek hamarosan egy külön alkalmazásboltban lesznek elérhetők, de ennél is nagyobb előrelépés, hogy – bár nem hivatalosan, de – már Windows Phone alapú telefonokkal is hajlandó együttműködni egy app jóvoltából.

 

 

A CES 2014-re ugyancsak egy izgalmas dologgal készültek az óra fejlesztői: bejelentették az újgenerációs Pebble-t, amely elegáns és tartós fém burkolattal büszkélkedhet. A CNC géppel kimart ház egyébként vízálló és Gorilla Glass üveggel párosítva nyújt az órának erős védelmet. A Pebble Steel névre keresztelt kiegészítő emellett új töltővel, töltésjelző LED-del és kosztaszító bevonattal is gazdagabb lett elődeinél.

Ha szeretnél egy Pebble Steelt, január 28-ig rendelheted elő a saját példányodat a gyártó oldalán ezüst vagy fekete színben, ízlés szerint fém vagy bőrszíjjal, 250 dollárért.

 

 

 

[Forrás: Engadget]