Új Sony kütyük az innováció és az egyediség jegyében

Kütyü Magazin, 2014. január 8. 14:11

A Sony Mobile bemutatta két új okostelefonját, illetve fejlesztéseit, melyek a 2013-ban megjelent Xperia mobilok sikereire építve alapozzák meg az idei év merőben új termékportfólióját.

„Tavaly hatalmas áttörést értünk el azzal, hogy vásárlóinknak a Sony legjavát hoztuk el prémium termékeinkkel” – nyilatkozta Kunimasa Suzuki, a Sony Mobile Communications elnök-vezérigazgatója. „Elköteleződtünk amellett, hogy a vásárlóink felhasználói élményét még tovább tökéletesítsük. Célunk, hogy átlépjük a megszokott határokat és korszakalkotó termékeink a felhasználók mindennapi életének részévé váljanak” – tette hozzá Suzuki.

Xperia Z1 Compact - szuper kamera egy kompakt mobilban

Az Xperia Z1 Compact mindazzal az erővel és prémium tulajdonsággal bír, mint a Sony Mobile zászlóshajója, az Xperia Z1. Mindezt egy kompakt kiszerelésben, így egy kézben is tökéletesen elfér. Az Xperia Z Compact tervezésekor főként azokra a vásárlóinkra gondoltunk, akik szeretnének egy olyan kompakt méretű okostelefont, amely az Xperia Z1 minden tulajdonságával bír. Így megtalálható benne a Sony vezető kamera technológiája a „G Lens” lencsékkel; „Exmor RS for mobile” szenzor és BIONZ for mobile képfeldolgozó rendszer; a jó minőségű 4.3” TRILUMINOS HD Display for mobile kijelző és X-Reality for mobile szenzor, egy prémium por-, és vízálló (IP55/IP58) kialakításban; a leggyorsabb processzorral; és egy érintéses kiegészítők széles választékával együtt.

 

A készülék a megszokott fekete és fehér mellett, élénk színben is bevezetésre kerül, mint például lime és rózsaszín. Masszív alumínium keretével együtt, ez a kicsi és kompakt erőmű ugyanolyan szép, mint amilyen tartós. Az Xperia Transfer Mobile szolgáltatás pedig lehetővé teszi, hogy a korábbi telefonról közvetlenül az új telefonra átvihető legyen minden adat. Tökéletes megoldás azoknak, akik le szeretnék cserélni régi telefonjukat egy újra, és minden bonyodalom nélkül át szeretnék másolni tartalmaikat, alkalmazásaikat, és telefonkönyvüket.

Xperia Z1S – a vízálló zászlóshajó csakis az amerikai T-Mobile kínálatában

Az Xperia Z sikeres bevezetésére alapozva, a Sony a mai napon bejelenti az új amerikai zászlóshajójának, az Xperia Z1S okostelefon megjelenését, amely kizárólag a T-Mobile kínálatában lesz elérhető. A mai naptól kezdve a vásárlók előregisztrálhatnak, hogy a január 13-i online előrendelők között lehessenek. A T-Mobile boltjaiban pedig január 22-től országszerte elérhető a készülék.

Az Xperia Z1S a világ legjobb kameráját ötvözi az egyedi és tartós külsővel egy karcsú, vízálló okostelefonban. A készülék tartalmazza a Sony legjobb piacvezető technológiáit beleértve a díjnyertes ’G Lens’ lencséket, a 20.7 megapixeles „Exmor RS for mobile” CMOS képszenzort és a BIONZ for mobile képfeldolgozó rendszert. A kamera tudásának határait feszegetve, az Xperia Z1S az első amerikai zászlóshajó, amelyiken több előre telepített alkalmazás is megtalálható. Ezek a legújabb Xperia Camera alkalmazások az Xperia Z1S okostelefonban fognak debütálni „Backround defocus” néven.

 

Az Xperia Z1S elhozza azt a szórakozást, amelyet csakis a Sony kínál. Sony médiaalkalmazások és szórakozási lehetőségei ugyanúgy megtalálhatóak a kínálatban, mint az ingyenes tartalom. Az Xperia Z1S az első okostelefon, amelyen megtalálható az előre telepített Playstation alkalmazás. Ez lehetővé teszi az okostelefon és a Playstation 4 (PS4) közötti kommunikációt, ezzel válva a játékosok legjobb kézben tartható új barátjává. Ezeken kívül minden Xperia Z1S egyedi szórakozási lehetőségek tárházát kínálja. A vásárlók a Video Unlimided szolgáltatáson keresztül hat nagyszerű filmet tölthetnek le, beleértve a Sony Pictures Captain Philips kasszasikerű filmjét is, amely a digitális megjelenés napján válik elérhetővé. Ezen felül tíz szabadon választott PlayStation mobil játék és a Music Unlimited 60 napos próbaverziója is ingyenesen letölthető.

Az okos és viselhető felhasználói élmény jövője

A Sony elkötelezte magát a gyorsan fejlődő viselhető kiegészítők mellett. Az okostelefonokon kívül a Sony már felvázolta az új SmartWear Experience elképzelését – hamarosan piacra kerülő SmartWear termékek, Xperia okostelefonok és az új Lifelog alkalmazás is ezt támasztja alá.

A sort a „SmartBand” nevű termék kezdi. Ennek segítségével a fogyasztók az életük minden egyes pillanatát megörökíthetik, és a Sony Lifelog alkalmazáson keresztül ezt meg is mutathatják a külvilágnak: így nyomon követhetik a múltat, élvezhetik a jelent és megtervezhetik a jövőt.

 

 

Az élet nem csupán cselekedeteink naplószerű felsorolása – a SmartWear Experience ennél többet kínál, az élményeinkhez kapcsolódó érzéseket is megörökíthetjük. Szórakoztat és informál; nem csak arról, mit csinálsz, hanem hogyan érzed magad mindeközben. Nem csak arról szól, hogy folyamatosan mozgásban vagyunk, hanem hogy másokat is inspirálhatunk.

A nyitott szoftver és hardver forráskódnak köszönhetően a Sony lehetőséget ad a piacon lévő partnereinek, hogy minél több lehetőséget kínálhassanak a fogyasztóknak. További részletek az elkövetkezendő hetekben várhatóak.

 

A Sony kategóriájában vezető szerepet tölt be a viselhető termékek között, SmartWatch 2 okosórája nemrég került piacra. Ez a karcsú és nagyszerű kiegészítő termék kompatibilis az összes piacon lévő androidos okostelefonnal, és már minden eladási tervet megdöntött. A Sony a mai napon bejelenti, hogy a SmartWatch 2 okosórára frissítések és még több alkalmazás érkezik – ezekkel együtt már több mint 300 kompatibilis alkalmazás érhető el, és számuk folyamatosan bővül a szorgos fejlesztői közösségnek köszönhetően.

A Sony szintén bejelenti egy új, egyérintéses, stílusos és cseppálló Sztereó Bluetooth fejhallgató megjelenését, amely akár nyakláncként is megállná a helyét. Ezzel még egy termékkel bővül a 132 NFC-képes kiegészítők családja. Az SBH-80 (lent) az NFC, a HD Voice és az aptX szolgáltatásokat támogatja, így nemcsak kényelmesen élvezhetjük a zenehallgatást, hanem hívásainkat is kezelni tudjuk.