Jönnek a videóhirdetések Facebookra

Czipperer Dia, 2013. december 18. 09:32

Kevésbé a felhasználók örömét szolgálja a Facebook újdonsága: a hirdetőknek kedveznek ezzel a lehetőséggel. Jönnek ugyanis a videóhirdetések, melyek automatikusan elindulnak majd a hírfolyamban, ám szerencsére hang nélkül.

Az eddigi pletykákat a videóhirdetésekkel kapcsolatban blogposztban erősítette meg a Facebook. A bejegyzésben azt írják, tesztelik az újdonságot, amely – ahogy fogalmaznak – „egy új módja” annak, hogy a felhasználók promóciós videókkal találkozzanak a hírfolyamban.

Vagyis ez a megoldás a hirdetők érdekében jött létre, hiszen a felhasználók nagy része nem kedveli a különféle hirdetéseket, főleg nem az olyanokat, amelyek automatikusan el is indulnak.

A Facebook a posztban azt is közölte, hogy egy kisebb csoport számára már ezen a héten elérhető lesz a hírfolyamban megjelenő videóhirdetés. Ami pozitív, hogy bár ezek maguktól elindulnak, szerencsére hang nélkül. Ha a felhasználó szeretné felhangosítani, meg kell érinteni, illetve asztali verzió esetében rákattintani a hirdetésre.

A usereknek mobilverzió esetén nincs mitől tartaniuk, az automatikus lejátszás csak Wi-Fi kapcsolat esetén történik meg, így nem a mobiladatforgalmat terheli a videók letöltése.

Minden videóhirdetés végén két kapcsolódó tartalom jelenik meg, így egy adott cég több szpotja is egy helyen megtekinthető lesz.

 

 

Forrás: TheNextWeb.com